RÓLUNK
HÖOK Mentorprogram küldetése, hogy segítséget nyújtson az elsőéves hallgatók számára a zökkenőmentes induláshoz. A programban az ország legtöbb egyetemén helyi, tapasztalt hallgatók – mentorok – segítenek eligazodni az első egyetemi év kihívásaiban: tantárgyfelvétel, kollégiumi jelentkezés, Neptun használat, ösztöndíjak, ügyintézés – bármilyen kérdése van a gólyáknak, számíthatnak mentoraikra.
A mentoráltak az egész tanév folyamán számtalan ingyenes közösségi eseményen, workshopon és tréningen vehetnek részt, amelyeken nem csak hasznos tudást szerezhetnek, hanem könnyebben be is tudnak illeszkedni az egyetemi közösségbe. A Mentorprogramon belül azért dolgozunk, hogy támogató, befogadó környezetet teremtsünk az elsőévesek számára, ahol bátran kérdezhetnek, fejlődhetnek, valamint új kapcsolatokat építhetnek ki.
Programvezető
Sziasztok! A legtöbben Seniként ismernek, az ELTE-n végeztem történelem-magyar tanári szakon. Az ELTE-n a magyar szakos hallgatói képviselői csapatot vezettem három évig, ezután kerültem a HÖOK-hoz, ahol a kabinetben kezdtem el dolgozni, majd 2025 őszének végétől a Mentorprogram csapatához kerültem. Az egyetemi évek során a tanulmányok melletti legfontosabb dolognak az egyetemi közösségeket tartom, azokat a csoportokat, ahol mind szakmai, mind személyes kapcsolatokat tudnak kialakítani a hallgatók. Az egyetem egy remek lehetőség arra, hogy mindenki szélesítse látókörét, megismerjen új embereket, ebben pedig a Mentorprogramnak rendkívül fontos szerepe van. Ezeken a közösségeken keresztül tudjuk az egyetemre frissen bekerült hallgatókat segíteni, számukra egy kis útmutatást nyújtani és ezzel segíteni integrációjukat, hogy minél hamarabb ténylegesen egyetemi polgárnak érezhessék magukat.
Csatlakozzatok közösségeinkhez, mert együtt jobb!
Program asszisztensek
Sziasztok! Gabnai Márta vagyok, jelenleg az SZTE kommunikáció- és médiatudomány mesterszak hallgatója. A Mentorprogramhoz még a közgazdász alapszakom első évében csatlakoztam, az ott kapott rengeteg segítség és jótanács miatt pedig nem is volt kérdés, hogy később én is támogassam a gólyákat. Így a következő tanévekben már mentorként voltam jelen a csapatban, jelenleg pedig koordinátorként tevékenykedem. Úgy gondolom, hogy az egyetemi évek valódi értékét nemcsak a diploma megszerzése, de az a közeg is adja, amelyben formálódunk, és amelyhez mi magunk is hozzájárulunk.
Sziasztok! Burián András vagyok, a HÖOK Mentorprogram programasszisztense. Jelenleg az ELTE BTK színháztudomány mesterképzésén tanulok. Egyetemi éveim állandó és jelentős része volt az egyetemi élet szervezésében való aktív részvétel, illetve a hallgatókért végzett munka, ennek érdekében az egyetemen két évig vezettem a magyar szakos hallgatókért felelős érdekképviseletet. A HÖOK Mentorprogram keretein belül lehetőséget kaptam arra, hogy országos szinten is az egyetemisták érdekeiért dolgozhatok. Rendkívül fontosnak tartom az elsőévesek integrációjára aktívan figyelő munkát, illetve az egyetemi évek színesítését és emlékezetessé tételét, hiszen saját egyetemkezdésemet is ezek tették gördülékennyé. Így programasszisztensként ezeket a tényezőket szem előtt tartva igyekszem végezni a munkám nap mint nap.
Sziasztok! Kocsis Nóri vagyok, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen végeztem óvodapedagógus és csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon. Öt évvel ezelőtt mentoráltként csatlakoztam a Programhoz, miután egy régi ismerősöm mesélt róla. Nagyon megszerettem a Programot, így következő évben jelentkeztem mentornak, ahol óriási örömmel segítettem az újonnan érkező gólyáknak. A mentorálás után koordinátorként folytattam tovább az utam és 2025 júniusa óta programasszisztensként veszek részt a Programban. A Program által rengeteg tudásra tettem szert a csapatmunkáról, felelősségről és szervezésről, mindemellett rengeteg barátot szereztem. A Program nem csak feladatokat adott, hanem egy olyan helyet, ahol mentoráltból én is a szervezői csapat tagjává válhattam és közben végig egy támogató közösség tagja maradtam.
IRODA
Cím: 1095, Budapest, Soroksári út 48. 10-es épület, 1. emelet.
E-mail: mentorprogram@hook.hu
Nyitvatartás: 9:00-17:00